PROLÓGUS
Újabb csepp vér keveredett a csobogó csapvízzel és tűnt el véglegesen a lefolyóban és szelte át a város alatt futó csatornák egyikét.
Casey szívét őrületes boldogság, de mégis iszonyat örökös vívódása töltötte be. Tiszta szívből mosolyra húzódott a szája -de mégis mintha elborzadt volna saját tettétől, és a vér fémes ízét is érezte volna szájában.
Ellépett a mosdókagylótól, megvető pillantásokkal ajándékozta bemocskolt kezét és a kis szőrpamacsot, aki talán még a túlvilágon találgatta halála okát.
Soha nem ölt még meg semmit, de ahogyan a véres tenyerét nézegette, megértette: az a sorsa, hogy öljön. Mondanám, hogy maga sem tudta, miért tette, de ez nem igaz. Teljesen tisztában volt vele, hogy a kis állatnak véget kell vetnie. Ezt jelképezte a pentagramma, ami életében mindenhol feltűnt, akárhová nézett. Egy hang mindig azt suttogta, hogy ölnie kell. Érezte, hogy egyszer engedni fog a csábításnak, és elvesz egy életet. Bánta, hogy eddig nem érezhette meg, milyen, amikor egy élőlény lelkét kitépi testéből, ami majd visszahullik a padlóra, tócsát hagyva maga után és örökre ebben az állapotban marad.
Egy mozdulattal belehajította a sötétkék műanyag kukába a hörcsög holttestét, és lemosta kezét.
A lépcsőt vette célba, hogy megvacsorázhasson, szíve dobogását még egy rock banda dobosa is megirigyelte volna.
Amikor rálépett az utolsó lépcsőfokra, megütötte fülét húga -számára idegesítő- hangja.
- Anyu! Cucu kiszökött! -Casey csak magában mosolygott, arca komor volt, mint általában, ha a családja a közelében tartózkodott. Emely sírása betöltötte a földszintet.
- Biztos elbújt. -anyjuk fáradt volt, de mindenki a türelméről és jó szívéről ismerte. A legjobb emberek közé sorolták a városukban. Étel hordott a hajléktalanoknak és heti szinten támogatta az árvaházat -Casey viszont gyűlölte. Azt gondolta, hogy teszi a jót és a kedveset, mert elhallgat valamit a múltjából.
- Nem! -Emely szaladni kezdett, egészen az emeleten fekvő szobájáig.
Casey átlépte a konyha küszöbét. Anyját háttal állva találta, amiből kitalálta, hogy a mosogatás csak egy kifogás volt, hogy ne kelljen a nyolc éves Emely Cucu hörcsögét megkeresnie. Azért, mert Casey nem tisztelte anyját, az elvált Miss Pick mindennél jobban odavolt idősebb lányáért.
- Már elment. -vetette oda elnyomott hangon. Miss Pick, alias Lizbeth Pick megfordult, és odadobta lányának a szivacsot, és beintette mosogatni. Casey abban a percben nem bánta, mert több ideje lehetett kiélvezni a gondolatait, amik a hörcsög körül forogtak körbe-körbe. Megint érezni akarta a vér illatát, a számára szívmelengető érzést, ahogy szeme láttára -és általa- távozott valaki/valami a más világra. Casey tudta, hogy ezért még bűnhődni fog, de csak a pillanat foglalkoztatta. Nem érdekelte, hogy testét majd lángok mardossák a pokolban, míg vágyakozik a halál után, de nem kaphatja meg, mert aki halott, nem halhat meg még egyszer.
Fülsüketítő sikoly söpört át a házon, még a szomszédok is átmentek megkérdezni, mi történt. Casey tudta, miért sikoltja húga a volt hörcsöge nevét. Kaján mosoly terült el arcán, a kezében lévő tányért a padlóra ejtette, ami zörögve tört darabokra. Kabátját vállára kapta és sokatmondó szemekkel megindult az éjszaka sötétjének. A csillagok és a Hold megvilágításában úsztak a házak és a beton. A lámpák kiégtek, a vezetékekre két nappal azelőtt rádőlt egy fa, de senki nem jelentette be, így megjavítatlanul maradt. Az autók elkerülték azt a városrészt. Normális emberek sikátornak is nézhették volna. Ritkán volt olyan tiszta az ég, mint aznap éjjel, és Casey szívében különleges tűz égett. Meg akarta tenni újra és újra.
Ez a kis incidens láncreakciót indított el nála. Minden egyes halott tetemnél többre és többre vágyott.
Ellépett a mosdókagylótól, megvető pillantásokkal ajándékozta bemocskolt kezét és a kis szőrpamacsot, aki talán még a túlvilágon találgatta halála okát.
Soha nem ölt még meg semmit, de ahogyan a véres tenyerét nézegette, megértette: az a sorsa, hogy öljön. Mondanám, hogy maga sem tudta, miért tette, de ez nem igaz. Teljesen tisztában volt vele, hogy a kis állatnak véget kell vetnie. Ezt jelképezte a pentagramma, ami életében mindenhol feltűnt, akárhová nézett. Egy hang mindig azt suttogta, hogy ölnie kell. Érezte, hogy egyszer engedni fog a csábításnak, és elvesz egy életet. Bánta, hogy eddig nem érezhette meg, milyen, amikor egy élőlény lelkét kitépi testéből, ami majd visszahullik a padlóra, tócsát hagyva maga után és örökre ebben az állapotban marad.
Egy mozdulattal belehajította a sötétkék műanyag kukába a hörcsög holttestét, és lemosta kezét.
A lépcsőt vette célba, hogy megvacsorázhasson, szíve dobogását még egy rock banda dobosa is megirigyelte volna.
Amikor rálépett az utolsó lépcsőfokra, megütötte fülét húga -számára idegesítő- hangja.
- Anyu! Cucu kiszökött! -Casey csak magában mosolygott, arca komor volt, mint általában, ha a családja a közelében tartózkodott. Emely sírása betöltötte a földszintet.
- Biztos elbújt. -anyjuk fáradt volt, de mindenki a türelméről és jó szívéről ismerte. A legjobb emberek közé sorolták a városukban. Étel hordott a hajléktalanoknak és heti szinten támogatta az árvaházat -Casey viszont gyűlölte. Azt gondolta, hogy teszi a jót és a kedveset, mert elhallgat valamit a múltjából.
- Nem! -Emely szaladni kezdett, egészen az emeleten fekvő szobájáig.
Casey átlépte a konyha küszöbét. Anyját háttal állva találta, amiből kitalálta, hogy a mosogatás csak egy kifogás volt, hogy ne kelljen a nyolc éves Emely Cucu hörcsögét megkeresnie. Azért, mert Casey nem tisztelte anyját, az elvált Miss Pick mindennél jobban odavolt idősebb lányáért.
- Már elment. -vetette oda elnyomott hangon. Miss Pick, alias Lizbeth Pick megfordult, és odadobta lányának a szivacsot, és beintette mosogatni. Casey abban a percben nem bánta, mert több ideje lehetett kiélvezni a gondolatait, amik a hörcsög körül forogtak körbe-körbe. Megint érezni akarta a vér illatát, a számára szívmelengető érzést, ahogy szeme láttára -és általa- távozott valaki/valami a más világra. Casey tudta, hogy ezért még bűnhődni fog, de csak a pillanat foglalkoztatta. Nem érdekelte, hogy testét majd lángok mardossák a pokolban, míg vágyakozik a halál után, de nem kaphatja meg, mert aki halott, nem halhat meg még egyszer.
Fülsüketítő sikoly söpört át a házon, még a szomszédok is átmentek megkérdezni, mi történt. Casey tudta, miért sikoltja húga a volt hörcsöge nevét. Kaján mosoly terült el arcán, a kezében lévő tányért a padlóra ejtette, ami zörögve tört darabokra. Kabátját vállára kapta és sokatmondó szemekkel megindult az éjszaka sötétjének. A csillagok és a Hold megvilágításában úsztak a házak és a beton. A lámpák kiégtek, a vezetékekre két nappal azelőtt rádőlt egy fa, de senki nem jelentette be, így megjavítatlanul maradt. Az autók elkerülték azt a városrészt. Normális emberek sikátornak is nézhették volna. Ritkán volt olyan tiszta az ég, mint aznap éjjel, és Casey szívében különleges tűz égett. Meg akarta tenni újra és újra.
Ez a kis incidens láncreakciót indított el nála. Minden egyes halott tetemnél többre és többre vágyott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése